Mozgókönyvtári hírlevél 2009. 4. szám

Rendezvények

November végén a Zalai Gyermekkönyvhetek rendezvénysorozat keretében három író-olvasó találkozóra és egy előadásra került sor a mozgókönyvtári szolgáltatás keretében. Mindegyik rendezvényt iskolában tartottuk meg, így a környező településről oda járó gyerekek is részt vehettek a programokon.
A "Kötelezők újramesélve - és a két zseni" című irodalmi rendezvényeken egyszerre két író, Nógrádi Gábor és fia, Nógrádi Gergely voltak a vendégeink, akik az a célt tűzték ki maguk elé, hogy visszacsábítsák a gyerekeket az olvasáshoz. November 23-án Söjtörön és Pacsán, november 24-én Bagodban tartottak nagysikerű találkozókat, amelyeken 9-14 éves fiatalok (közel 160 fő) vettek részt. Ezekhez a programokhoz egy könyvcsere akció is kapcsolódott. Az író-olvasó találkozón a gyerekek által behozott régi könyveket 1000 forintért beszámították 1-1 új könyv vásárlásánál. Ezzel másokon is segíthettek, hiszen az így összegyűjtött használt könyveket az írók gyermek-otthonoknak, és kórházaknak ajándékozzák.
November 24-én délelőtt a két író felkereste a Zala Megyei Önkormányzat Gyermekotthonát Zalaegerszegen és átadták dr. Kecskeméti Katalin igazgatónak a gyerekektől összegyűjtött közel 200 kötetet. A gyermekotthon lakói és dolgozói nagyon örültek az adományoknak.
November 26-án Pakodon Czegő Teréz színművész tolmácsolásában Benedek Elek meséivel ismerkedhettek a helyi óvodások és kisiskolások. A vetítéssel egybekötött program nagy sikert aratott.
Folytatódott az egészséges táplálkozásról szóló ismeretterjesztő előadássorozatunk is. Októberben Kemendolláron és Zalaszentmihályon már sor került a program megrendezésére. November 25-én Batykon került sor Éder Katalin "Gabonák az egészséges táplálkozásban" c. ételkóstolóval egybekötött előadására.

Továbbképzés

A Deák Ferenc Megyei Könyvtárban október 20-án megtartott továbbképzésen nagyon alacsony létszámban - mindössze 9-en - vettek részt a mozgókönyvtári szolgáltató helyek könyvtárosai. Mivel visszajelzés nem érkezett, nem tudjuk, hogy mi az oka az érdektelenségnek. A továbbképzésen Kiss Gábor köszöntötte a megjelenteket. Sebestyénné Horváth Margit beszámolt a mozgókönyvtári ellátás jelenlegi helyzetéről, majd a szolgáltatóhelyek könyvtárosai közül dr. Bagladiné Marcsák Tünde (Pókaszepetk), Gaál Katalin (Pölöske), Takácsné Giczi Hajnalka (Batyk) mutatták be községük könyvtárának szolgáltatásit. Ezt követően a megjelentek az e-ügyintézés különböző formáit ismerhették meg: Kovácsné Pacsai Edit többek között az álláskeresésről, Kocsisné Sipos Rozália az internetes vásárlásról tartott előadást.

Internet használói tanfolyam

November 11-én befejeződött a 20 órás internethasználói tanfolyam Pusztaszentlászlón, amelyről 8 fő kapott tanúsítványt. November 26-tól Pethőhenyén folytatódik a képzés. A résztvevők a számítógép használat és az internetezés alapjait ott is ingyenesen sajátítják el, megtanulják többek között az elektronikus levelezést, az elektronikus ügyintézést is. A foglalkozásokat Sebestyénné Horváth Margit tartja. 6 héten át heti 1 alkalommal a helyszínen oktatja a 20 órás képzésre jelentkezőket.

Közkincs Kerekasztal

A Zalaegerszegi Kistérség Közkincs Kerekasztala programtervében elfogadásra került, hogy a kistérség kulturális helyzetfeltárásának aktualizálását követően elkészül a kistérségi kulturális stratégia vázlata. A települések kulturális helyzetének feltárására egy adatlap készült, aminek segítségével a térséget leíró helyzetjelentés készült. Ebben fontos helyet kapott a mozgókönyvtári szolgáltatás is.
A Pacsai Kistérség KÖZKINCS Kerekasztala - amelyben a többi kistérséghez hasonlóan a helyi önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek vesznek részt - elkészítette a kistérség Közkincs Értékleltárát és kulturális koncepcióját. Emellett a jövő fejlesztéseivel kapcsolatban is terveket fogalmaztak meg. A folytatásra sikeresen pályáztak, így a munka végzéséhez további forrás áll rendelkezésre. Az újabb évad első ülésére Búcsúszentlászlón került sor október 15-én, ahol többek között Dr. Kostyál László művészettörténész vetítettképes előadást tartott a kistérség épített értékeiről.
"Velünk élő múlt" címmel a ZalA-KAR Térségi Innovációs Társulás hirdetett fotópályázatot. A pályaművek értékelésében a térségben szolgáltató könyvtárak, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár és a Fejér György Városi Könyvtár is részt vettek. Eredményhirdető és díjkiosztó ünnepségére 2009. október 13-án került sor. Mivel nagyon sok kép érkezett, a fődíjak mellett különdíjakat is kaptak a gyerekek. A megyei könyvtár 3 pályázónak adott át különdíjat.

Infrastruktúrafejlesztés EU támogatással

A Deák Ferenc Megyei Könyvtár a TIOP-1.2.3/08/01 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra- fejlesztése - "Tudásdepó Expressz" program keretében valósítja meg a "Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése, Zalai Tudástár létrehozása" projektet konzorcium formában, a városi könyvtárakkal együttműködve.
Az elnyert pályázat tartalmaz olyan elemeket, amely a mozgókönyvtári szolgáltatást is érinti. Az informatikai fejlesztés fontos eleme a könyvtár által használt TEXTLIB integrált rendszer fejlesztése, ezen belül a kistérségi modul megvásárlása, amely lehetővé teszi, hogy az egyes falvak könyvtárai csatlakozzanak a szolgáltató könyvtár TEXTLIB rendszeréhez.
Az intézményi fejlesztésekre alapozva a projekt a könyvtárak elektronikus szolgáltatásait egy közös felületen elérhetővé, lekérdezhetővé tevő portál megvalósításával is számol: ez lesz a Zalai Tudástár.

Textlib integrált rendszer fejlesztése

A kistérségi könyvtári szolgáltatás kialakításától kezdve a mozgókönyvtári normatív támogatásból vásárolt dokumentumokat a TEXTLIB integrált rendszerben tartjuk nyilván. A rögzített dokumentumok az online katalógusban az interneten keresztül visszakereshetők: http://katalogus.dfmk.hu:8080/ . Naprakész információk állnak rendelkezésre arról , hogy egy adott községi szolgáltató helyen milyen dokumentumok találhatók, illetve, hogy egy adott dokumentum hol van letétben.
Az integrált rendszer továbbfejlesztéseként a megyei könyvtár fontosnak tartotta, hogy az intézményben leltárba vett dokumentumok mellett egyes községek teljes helyben lévő állománya is egy rendszerben visszakereshető lehessen, valamint megoldhatóvá váljon az elektronikus kölcsönzés a falvakban is.
Az Infoker Számítástechnikai-Alkalmazási Szövetkezet fejlesztői elkészítették a TEXTLIB rendszer kistérségi modulját, mely mindezt lehetővé teszi. A falvaknak így mindössze egy munkaállomás programot kell megvásárolni, amellyel csatlakozni tudnak a megyei könyvtár TEXTLIB szerveréhez.

Mozgókönyvtári normatíva 2010-ben

A mozgókönyvtári normatív támogatás a 2010-ben ismét csökken, szolgáltató helyenként 1.000.000 Ft áll rendelkezésre, amelynek felhasználásáról a többcélú társulások a jövő év elején fognak dönteni.

Szerkesztette: Sebestyénné Horváth Margit
Deák Ferenc Megyei Könyvtár, 8900 Zalaegerszeg, Deák tér 6.
Telefon, fax: 06 - 92 - 312533
E-mail: shmargit@dfmk.hu