Zalaszentmihály

2010-12-27

A község könyvtára

A településen 1950-től működik könyvtár.
2007-től mozgókönyvtári szolgáltatóhely, amely lehetővé teszi, hogy rendszeresen frissüljön a könyvkínálat, elérhetők CD-k, DVD-k, újságok, folyóiratok, valamint rendelkezésre áll a szolgáltató könyvtár teljes állománya is.
A községi könyvtár jelenleg az iskola épületében működik, települési és iskolai könyvtári feladatokat is ellát. Állománya közel 4700 db

Cím: 8936 Zalaszentmihály, Jókai u. 1.
Könyvtáros: Ferkócza Gézáné
30/436-5922 enpiro@citromail.hu

Nyitva tartás:
hétfő: 13.00-16.00
csütörtök: 15.00-18.00

Szolgáltatások:
- kölcsönzés
- helyben olvasás
- számítógép használat
- internetezés
- fénymásolás
- nyomtatás
- könyvtárközi kölcsönzés
- rendezvények
- használóképzés

A községről:

A megye közepén, Rédics és Keszthely közötti 75-ös főközlekedési út és a Nagykanizsát Zalaegerszeggel összekötő 74-es út metszéspontjában nagyon kedvező közlekedésföldrajzi helyen fekszik.
A Zalai-dombság erdőkkel és művelt területtel váltakozó térségében szép tájképi környezetben található. A Zalai-dombság és a Zalaapáti-hátság között itt egy viszonylag széles lapály terül el. Ez egyben völgyi vízválasztó is, melyekből lassú vizek folydogálnak. A falu keleti oldalán a Széviz vizeit találjuk. A rendezése előtti időket, a mocsarak és pangó vizek emlékét őrzi a közelben több helyen feltárt tőzeg, valamint a pecások által kedvelt tó.
A nyugati oldalon pedig a Principális-csatorna található. Ezt a két vízrendszert egy kis dombság választja el. A községhez tartozó sík vidékek tengerszintfeletti magassága 147 m. A sík részek között kb. 172 méteres tengerszint feletti magasságba egy földnyelv húzódik észak-déli irányba. A falun keresztülhaladó főútvonal ennek a meredek emelkedőjén éri el a falut. A szigetszerű földnyelvnek a keleti oldalán van a vasút, melyen Nagykanizsa és Szombathely, illetve Zalaegerszeg jól elérhető. A távolsági autóbusz közlekedés Zalaegerszeg és Keszthely felé még 1930-as években indult meg. Ma is minden fontos irányban eljuthatunk busszal is a községből.

Történelem:
1234-ben sanctus Michaelem iuxta Plyske néven említi egy középkori irat, 1408-ban Piliskezentmihal, Zentmíhal 1468-ban, Peleske Zent Myhal 1485-ben, 1877-ben Zalaszentmihály.

Történetének kezdete megelőzi írásbeliségét. A honfoglalás kora előtti leletek közt kiemelendő, hogy a közeli Horvát (Basa)- hegyen ősi település sírkamráját, a Széchenyi féle csatornaépítés közben pedig egy óriás, állítólag 242 centiméteres Góliát tőzegbe konzervált csontjait ásták ki. Kelták, avarok, szlávok telephelye a mocsarakkal védett terület.
Egyesek a Tihanyi alapítólevélben is írva vélik: "Zszmt., mint a pílískei bencések falva" Első említésétől fogva fontos hely a Széviz völgyében. 1334-ben Szent Mihály nevét viseli temploma, egyházának papja János, aki 40 széles dénárt fizet pápai tizedként. A törökök által elpusztított pálos rendi kolostor perjelét 1498-ben Orbánnak hívták.
1482-ben Mátyás király Egervári Lászlónak, testőrkapitányának adja. Az 1500-as évek elején a Both család kezében volt, és a megőrzött okmányok tanúsága szerint gyakran voltak perben egymással, s okoztak egymásnak nagy károkat. Magszakadásuk után 1558-ban "Peleske Zenthmyhal possessío" egész területét Saaghy Imre és Peleskei Erdewgh Gergely kapja a benne levő nemesi kúriákkal, valamint Bucsa, Nág-falu, Szentlőrinc és Várfölde egész területeivel együtt. De a beiktatásnál többen ellentmondanak, s néhány év múlva a fenti családokról nem adnak hírt az iratok. Ellenben a Both család leányai hosszú birtokvitákat nyitnak az őket illető részekért. Azt is elérik, hogy 1570-ben a possessio négy országos vásárt tarthat Szent Antal napján, virág vasárnap, Szent Péter bilincsei és Szent Miklós püspök napján. A heti vásár napja a szombat.
A korábban virágzó település a török időkben sok megpróbáltatásnak volt kitéve. A portyázó török katonák gyakran nemcsak anyagi javakat, hanem embereket is elraboltak majd súlyos váltságdíj ellenében engedték csak szabadon foglyaikat. Az emberek ezért védettebb helyekre, például Pölöskére húzódtak. Folyamatosan csökkent így a falu népessége, de nem lett puszta.

Kanizsa eleste, 1600 után a sarcolás fokozódik. A török meg is adóztatta az itt élőket. A XVII. szászad végén a falu Baboczay Ferenc és Balogh Péter kezében van, akiknek a török időkben házanként két forinttal adóztak. Az utolsó török földesúr Ahmet Ispaya volt, akinek házanként hat forint adót fizettek évenként, ezenkívül robotot és természetbenit szolgáltatásokat adtak. A szultánnak évi négy forinttal adóztak. Ezenkívül két hosszú fuvart kell teljesíteni Kanizsára.

A Kanizsát visszafoglaló hadművelet, a török utánpótlás megsemmisítésének és a védők ki-éheztetésének terve részeként, a császári csapatok parancsnoka, Plaquada felégettette a falut. Ám Kanizsa felszabadítása után a falvak hamarosan kezdtek újra benépesülni, és új házakat építettek.

1697-ben egy eredeti úrbéri összeírás számol be a helyzetről. Öt féltelkes jobbágyot említ. A leírás szerint a szántó és a legelő jó állapotban van. Tiszta úrbéres falu, nemesek nem lakják. A lakosság katolikus vallású. Érdekes, hogy a sem tizedet, sem kilencedet nem fizetnek, sőt korábban sem adtak. A felmérő megjegyzi, a falunak jó halastava van ("Ein Reíches Fisch Wasser").
1699-ben 1/2 telken ketten, és öten - öten 1/4, illetve 1/8 jobbágytelket laknak. Lassan növelték a művelésbe vett földek nagyságát. A népesség gyarapodására jellemző, hogy üres jobbágytelek nincs.
Az 1701-ből származó összeírás szerint az állattenyésztés csak a szűk igények kielégítésére szolgált. A szántóföldön főleg búzát, kukoricát, rozsot, hajdinát árpát, kölest, zabot és tönkölyt termesztettek. 1720-ban Talián Ádám és a Perneszi család birtokolja. Érdekes megjegyzés, hogy a falu egy Bozót nevű posvány mellett fekszik, emiatt a rét mélyen fekvő, a rajta termő széna rossz minőségű, sasos. A faluban a szőlő termesztés nem jellemző, ami van is rossz minőségű. 1724-ben a közeli Berekfai pusztán Szentmihály és Pölöske lakói szólóhegyet telepítettek. 1748-ban Pusztaszentlászló filiájaként említik. Jelentős fejlődésről tanúskodnak a század második feléből származó összeírások. Gazdák száma a század elején kilenc volt, most 37, a zsellérek száma nyolc. Növekedett az állattartás és a méhészkedés jelentősége. Feljegyeztek kilenc iparost is.
A falu határában folyó patakokat csiká-szásra és halászatra használták A területet trágyázni kellett, hogy búza elegendőt teremjen. Piacra Szentlászlóra és Egerszegre jártak. A legelő elég, a makkoltatás ingyenes, úgyszintén a faizás is. Piacra járván a pölöskei uraságnak vámot kellett fizetni. Változtak a birtokosok is Sennyei Antal báró, Zárka Anna és Skublics Sándor. Megjegyzik, hogy a lakosok (Búcsú) Szent Lászlóra és Egerszegre járnak piacra, de piacra járva a pölöskei uraságnak vámot kell fizetníök.
Mária Terézia uralkodása idején van először tanító, akit a falu vesz fel, felügyeli és fizeti a lakossággal együtt. A tanító ekkor Bebessy István. A tanítójának nyolc tanítványa van akit írni, olvasni és számolni tanít ("legére, scriberet et aritmeticam docet"). A lakása egy szoba, konyha és kamra.
A lakosság száma ekkor 451 fő, akik közül 13 lutheránus. 1777-ben a templomáról feljegyzik, hogy 22 éve restaurálták.
A Mária Terézia korabeli úrbérrendezés megszabta a telek nagyságot, 20 hold szántó és hat szekér szénát adó rét. robot, igás vayy gyalog robot. Több birtokos van Horvárh Józsefnek 17 jobbágya és 11 hazátlan zsellére, Tulok Jánosnak nyolc jobbágya egy-egy háza és hazátlan zsellérje, Thassy Jánosnak 6 jobbágya és három hazátlan zsellérje volt, Skublics Jánosnak pedig 6 jobbágya, tíz házas és három hazátlan zsellérrel bírt. A temploma Szent Mihály arkangyal tiszteletére lett szentelve, papja nincs, 494 lélek lakja.
1792-ben készült egy tervezet a pölöskei mocsár lecsapolásáról, amely a Szent Mihály hídnál kezdődik. 1828-ban feljegyzik, hogy 7 nemes család él a faluban, amelyet II. osztályú urbáriális falunak soroltak be. A szántó 4/5 része ősziekkel 1/5-e tavasziakkal van bevetve, búza, rozs, árpa, zab a fő termesztett növény. A terület fekvése részben sík, részben dombos, talaja agyagos és homokos.
Thíle Magyarhont bemutató leírásában Szentmihály a következőképpen szerepel: "Magyar falu, római katolikus templommal és plébániával. A 83 házban 617 lakos él. Közelében pusztuló erdőség és a falu határában egy széles és hosszú tó van, ez a Szévizi tó, amelyben sok hal van. Földesurai a Feyin, Gerley, Thassy, Tullok és Horváth családok." A korabeli nemesi összeírás szerint: "kétségtelen nemes 7 család , 15 férfi, nem igazolt nemes 2 család, 4 férfi". Az ugyanakkor készült vízügyi és közlekedési jelentés szerint "Pölöske Sz. Mihály nemesi falu, Dombos határ keleten."
1848-ban 591 lakosa, többség katolikus, de van 6 evangélikus ís. a elemi iskolája van, télen 58, nyáron 34 tanulóval, a tanítás nyelve magyar. 1870-ben még kevés az írást olvasást ismerő, míg 1910-ben már túlnyomó többség, 910 ember tud írni és olvasni.
Az első világháború és az azt követő forradalmak itt sem múltak el nyom nélkül.1916-ban még a templom öreg harangját is elviszik.
De a két világháború között a forgalmas település igazán fontos hely Zala vármegye közepén . A pacsai járáshoz tartozó község körjegyzőség, és 1896-tól Zalaszentmi-hályon volt az anyakönyvi hivatal is. Az 1935-ös adatok szerint a lakosság száma 1554 fő, akik négy kivétellel magyar anyanyelvűek. A felekezeti megoszlás a következő, 1501 katolikus, 41 zsidó, 12 református. Lakóházainak száma 266. A katolikus népiskola négy tanerős két tantermes községi elemi. (A felnőtt lakosság már művelt alapfokon, gyakorlatilag nincs analfabéta, az írni-olvasni tudók száma 1199 fő.) A körorvos Pacsán rendelt. A faluban két kocsma és egy vendéglő szolgálta az enni-inni vágyókat. Három lókereskedő és három szatócs, valamint két szabó, két asztalos, öt cipész egy kovács és két kőműves is van a faluban. Modern ipar is jelen van, működik két téglagyár, az egyik 100 lóerős géppel, a másik hat lóerős géppel, és ötven-hatvan munkással.
A második világháborúban 81 zalaszentmihályi pusztult el: a frontokon, a harcok során és a deportálások áldozataként.
A háború után elrendelt földosztás itt is megtörtént, dr. Mihályi Lajosné 350 holdas birtokát és házát vették igénybe, mert a tulajdonos Ausztriába menekült, és onnan nem tért haza. A házat és a kertet a tulajdonos anyja kérte, de az Országos Földhivatal végül 1950 januárjában (!) elutasította. Különös esetnek számit, de korántsem egyedi az, hogy a háború végén több zsidó család kényszerből eladta a birtokát és azt szerette volna visszavásárolni, vagy az elhurcolásból visszatérve szerette volna korábbi vagyonát visszakapni. Ezt országszerte így volt, s többnyire, s itt is, sikertelen maradt. A pölöskei határban levő Károlyi és Teleki grófi birtokokból Zalaszentmihály 33 hold rét és 10 hold legelő juttatásban részesült.
Az 1949-es népszámláláskor a falu területe 3584 kh, lakóházainak száma 349, a népesség száma 1640.
A faluhoz tartozott néhány külterületi lakott hely, mint Alsóbebespuszta, Alsócserpuszta, Bükkpuszta, Csermajor, Kőgyár, Öreghegy, vasúti őrház.
A községi tanács 1970-g működik. A 1970-től az önálló tanács megszűnt, a közös tanács székhelye Pacsán volt. A rendszerváltás után az önkormányzatiság jegyében nemcsak az önkormányzat, hanem a közigazgatás is visszanyerte autonómiáját, s önálló jegyzőséget alakítottak ki.
1960-ban már működik egy termelőszövetkezet 372 taggal. 1950. február 6-án megalakult a Felszabadulás tsz. A Harc a szocializmusért tsz és a pacsai Harcos tsz 1962-ben olvadt össze. Taglétszáma 732 fő. Gazdálkodási területe 2380 kh, ebből szántó 1844 kh, szarvasmarha állománya 766 db, traktorállománya 32 db. Hamarosan megépült a hűtőház, megnyílt a tőzegbánya.
A rendszerváltáskor a mezőgazdaságban levő kötőerők csökkentek, nőtt a munkanélküliség. Jelenleg 42 körül van 8% alatti értéken, a megyei és környékbeli átlagtól kisebb arányú.
Forrás: Zala Megye Kézikönyve